Három a magyar igazság…

         Harmadszor gyűltek össze a skót maláta whisky kedvelői Budán, a John Bull Pub különtermében, hogy ismét hódolhassanak kedvenc hobbyjuknak. Ez alkalommal tizenketten ültek az asztalokhoz, jöttek új tagok is elég szép számmal, nem jöttek el „régebbi” motorosok, vagyis gyarapodik, fejlődik a klub, ha nem is szédületes ütemben.

         Huszonkét különlegességből lehetett próbát venni, a menüsort az alábbi italok alkották:

         Elsőként egy 18 éves Craigellachie-t kóstoltunk, mely sebtapasz és tiszta kutya illatnyomait hordozta. Kellemes, érdekes ízeket rejtett, otthon azért megszaglásztam a kutyánkat, és megállapítottam, hogy koránt sem tiszta, és rosszul mutatna egy whiskys pohárban.

         Ezt követte a sok férfi kíváncsiságát felkeltő Rosebank, mely az egyesületi kóstolóbizottság véleménye szerint „egy nagy lowlandi bestia, mely felér egy stimuláló Viagrával”. Mivel Viagrát a jelenlévők még nem ittak, nem szálltunk vitába a megállapítással.

         A sorban harmadikként egy remek, 25 éves Glenugie következett, sokak tetszését váltotta ki. Sajnos a lepárlóüzem már bezárt, akár a rosebanki.

         A negyediknek besorolt, 35 éves Longmorn füge illata szinte kikiabált a pohárból, és nem volt nehéz felfedezni ízvilágában a keserű csokoládét sem. Egy igazán tiszteletet parancsoló, nemes italt ízlelhettünk meg.

         A sort az Islay szigetéről származó, 13 éves Laphroaig zárta. A kereskedelemben kapható változatot a legfüstösebb, legjódosabb maltként tartják számon, reklámszlogenjük szerint „Utálni fogja, vagy imádni”. Jellemző, hogy ezt a whiskyt a szesztilalom idején receptre felírhatták orvosok az Egyesült Államokban. Azonban ez a minta meglepetéssel szolgált. Kellemesen krémszerű volt, ám füstös utóíze sokáig a szánkban maradt, indokolttá téve a degusztáció végére hagyását.

         Hogy ne csak orrunk és nyelvünk járjon jól, Péter érdekes vetítéssel tette színesebbé a rendezvényt. Képeket láthattunk a lepárló üzemekről, a whisky készítés állomásairól, skót tájakról.

         Tagjainkat már nem lepik meg a különféle italok jellemzésekor használt rafinált jelzős szerkezetek, melyek sokat segítenek a whisky élvezetében, a játékban. Most végre mi is találtunk olyan új illatot, ízt, amiket nem találtunk meg a leírásban. Egyik tagunk a vízzel higított Glenugie szimatolásakor a mélykék Pelikán tinta nyomait vélte felfedezni. Másik társunk a szintén „vizezett” Longmorn kóstolásakor a kockás spirálfüzet zamatát érezte. Volt, aki egyetértett és volt, aki nem. Szerencsére nem mentünk ölre, és jó volt látni, hogy az „első bálozók” is milyen hamar integrálódtak s kezdtek fesztelen, könnyed beszélgetésbe.

         A valóban jó hangulatot egy gyászhír fogta vissza, ugyanis Péter bejelentette, hogy a klub második rendezvényén megjelent tagunk, Szabó János (aki Lagavulin nicknéven írt az Index fórumán) április elsején elhunyt. Társunk emlékére hozott magával egy üveg Lagavulint, amit ott a helyszínen el is fogyasztottunk az utolsó cseppig.

         Mintegy éjfélig tartott tovább a kvaterkázás, viccelődés, whiskys élmények mesélése, néhányan vásároltak a society italai közül, illetve kóstoltak a további 17 féle maltból. Aztán lassan szedelőzködtek, rendet raktak és hazamentek a legények. Remélhetőleg a nyári (június-július) gyűlésünkön még többen leszünk.

         Mindenkit szeretettel várunk!

         Karesz