OTTÓ ÜTÖTT, TALÁLT ÖTÖT

Képzeletbeli Ottó barátunk felütötte a SMWS Hungary történetét bemutató vastag, poros fóliánst, és abban a szent dokumentumban öt degusztációt talált. (Tudom, ez elég nyakatekert kezdés ahhoz, hogy szellemesnek nevezhessük, de jobb nem jutott eszembe.) Ráadásul az ötödik meglepően kezdődött…

    Megszokhattuk, hogy a lista a fiatalabb, kevésbé komplikált italoktól az idős, többszörösen összetett whiskyk felé tart, most a legelső egy 20 éves Glen Garioch volt. Skócia egyik legöregebb lepárlójából csorgott ki ez az illatában is rafinált, sokaknak sokat mondó nedű. Nem meglepő, hogy többen ezt jelölték az este legfinomabb italának.

    A másodikként kóstolt Dalmore is rekorder, nevezetesen a legdrágábban eladott malt lepárlóüzeméből származott ez az árában kissé kedvezőbb whisky. Egy nagyon kellemes italt ismerhettünk meg e 17 éves, csaknem 60 %-os párlat „személyében”. Széles vita bontakozott ki az illatban, ízben felbukkanó meghatározások terén. Ezért megállapodtunk, hogy következő találkozónkon az első whiskyt „vakon” isszuk, üres lesz a rubrika, oda mindenki a saját véleményét írja majd, és az est végén vetjük csak össze a hivatalos jellemzéssel.

    Egy 17 éves speyside-i fruskával (Benrinnes) folytattuk, sokaknak vált kedvencévé. Egy cserfes, csacsogó, kacér, de azért távolságtartó leányzó zamatossága, hamvassága, kívánatossága öltött testet a palackban. Könnyen fogyasztható malt, sokféleízlésű embernek szerezhet kellemes perceket. Egyszerre volt édes, gyümölcsös, füstös, cukros. Na ezt adják össze!

    A negyedikként megízlelt Bunnahabhain méltán került ennyire hátra, már csodálatos, mély színe is megfogta a kóstolók jelentős részét. Megtapasztalhattuk, hogy a lepárlóüzem Islay szigetének valódi kakukktojása, nyomát sem leltük fenolos, füstös íznek. Sokkal jobban tapasztalható volt gyümölcs (keserűnarancs) és tejkaramella jelenléte, fűszeres, hosszan lecsengő utóízzel kiegészítve. A mindössze nyolc éves maltot jóval idősebbnek gondoltuk.

    Az estet egy 15 éves Glen Scotiaval zártuk. Ez a cambeltowni lepárlóüzem nem dolgozik rendszeresen, és különböző karakterű whiskyket állít elő. Izgalmas és csöppet extrém termékük nyomokban a faszénen sütött makrélát idézte (!!!), enyhén gyógyszeres illattal. Az édeskés malt minden különösebb magyarázat, vagy észérv nélkül hínáros, sós jegyeket mutató whiskyvé változott át! Igazi kuriózum a nap végére!

    Társaságunk egyre inkább kezdi felvenni egy valódi klub hangulatát, késhegyig menő viták zajlanak, hogy „mandulás-e az a whisky, vagy sem”, amit aztán egy koccintás szépen elsimít. Az italok mellett nem szabad elfeledkeznünk arról a két kiló skót sajtról sem, melyeket az utolsó morzsáig eltűntettek a tisztelt egybegyűltek.

    Aki szereti a finom maláta whiskyket, a jó társaságot, nem értem miért nincs még köztünk. Talán decemberben.

         Karesz